Megyénk szülötte, Krúdy Gyula az alábbiakat írja a kézimunkázásról: “A női kézimunkáról már régen az a véleményem, hogy ez olyasmi, mint a becsületrend a rendjelek között. S talán éppen azért, mert napról napra kevesebben lesznek azok a modern, nagyvárosi nők, akik kézimunkázás ábrándjait életük kiegészítő részének tartják – mint anyáink, akik sokszor menekedtek a kézimunkázás árva világába. Sokat tudnék írni a női kézimunka okosságáról, megnyugtatásáról, sőt boldogságáról is, mert hiszen még ismertem azokat a magyar nőket, akik akkor is kézimunkáztak, ha nagyon szomorúak voltak, vagy ha nagyon boldogak voltak.” Örömmel jelentjük, hogy ismerünk még olyan falusi, városi, sőt nagyvárosi nőket,...
Tovább
A tavalyi évben egy közönségszavazáson a hajdúszoboszlói Hungarospa lett az Év Fürdője. Hazánk rengeteg kiváló gyógyvízzel és gyógyfürdővel rendelkezik, lehet válogatni a jobbnál jobb vizek között. Mostanra kiváló fürdőhelyek létesültek, s az olyan klasszikus helyek is folyamatosan megújulnak, mint Hajdúszoboszló. Előző bejegyzésünkben Debrecenbe látogattunk. Most pedig a “szomszédos” Hajdúszoboszlóra invitáljuk vendégeinket. Ha esetleg a régiónkba látogatnak, a hozzánk vezető úton kis kitérőt tehetnek a Hajdúságba. Akit érdekel a többi díjazott fürdő is, az itt olvashat róluk: cikk. A hajdúszoboszlói fürdőről a részletek itt vannak: www.hungarospa.hu
Tovább
Szabó Magda Debrecen szülötte, több írását is áthatja a szülőhelye iránti mély szeretet, az ősök iránti tisztelet. Az Ókút című regénye amolyan önéletrajzi mű, hiszen a kisgyerekként Debrecenben élő Dolnát varázsolja elénk, felelevenítve a gyermeki emlékeket. Debrecen szimbóluma a Nagytemplom, a város közepén álló hatalamas református templom, mely a “kálvinista Róma” székhelye. Nekünk, mándoki reformátusoknak is fontos szimbólum ez, ahová ritkán, de eljutottunk életünk során. Most meséljen az írónő az ő Nagytemplomáról. A város, s hitem szerint a világ szíve is a Nagytemplom volt. A Nagytemplomot akkorának képzeltm, hogy méreteit nem tudtam reális mértékegységek szerint meghatározni. Mikor gúlát láttam képen,...
Tovább
Az Aegon-Díjat 2o15-ben Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye kapta. Ezt a díjat kortárs írók adott évben megjelent művei közül választják ki. Péterfy ezen regényének főhőse Kazinczy Ferenc, kora a 18. század vége, a 19. század eleje. Sajátos az elbeszélés stílusa, hiszen a történetet az író felesége, a nemesi származású Török Sophie mondja el. Sophie idézi fel közös életüket Kazinczyval, kezdeti boldogságukat, anyagi nehézségeiket, egészégi gondjaikat. Kazinczy hét évet töltött osztrák börtönökben, mivel részt vett a jakubinus összeesküvésben. Kiszabadulva veszi feleségül Sophie-t és Széphalomra, a családi birtokra költöznek, ahol kúriát épít. A történet legérdekesebb része azonban Kazinczy barátsága a Bécsben...
Tovább
Korábban beszámoltunk Ugron Zsolna: Erdélyi mennyegző című regényéről. Azóta megjelent a regény folytatása, A nádor asszonyai címmel. Ennek a könyvnek is a főhőse Báthory Anna, a reneszánsz kor alakja, aki történetesen épp a mi vidékünkön élt. A két regény helyszínei a Mándok közelében található történelmi települések: Nyírbátor-Nagyecsed, Kisvárda, Királyhelmec, Munkács, Nagyvárad, Nagykereki. Ezek a települések anno egy országban, a nagy Magyarországon voltak megtalálhatóak. Ma négy országba kell utaznunk, hogy meglátogassuk ezeket a helyeket. Hozzánk legközelebb Kisvárda városa van. A regényben található vár maradványa, egyik fő fala még ma is áll. A lápos vidéken nem dombra, hanem a sík vidéken a mocsáros...
Tovább
Klösz György a századforduló egyik legismertebb fotósa. Fotóhagyatéka immár digitálisan is elérhető. Most a legszebb kastélyfotói közül válogattunk. Sajnos az épületek közül több már nem áll, vagy leromlott állapotban létezik. Ezek a képek szépen őrzik a boldog békeidők romantikus hangulatát. Füles, Zichy-Meskó kastély Magaslak, Zichy-vadászkastély Tiszadob, Andrássy-kastély Nagymágócs, Károlyi-kastély
Tovább
Egy újabb nagy sikerű plakátkampánnyal indította a nyári szezont a Nyíregyházi Állatpark. Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, nagyon találékonyak az állatkert marketingesei és igazán feltűnést keltő plakátokat raknak össze. Idén az alábbi képeken található plakátokkal vonzzák ide a látogatókat.
Tovább
Nemrég a Duna TV műsorán a mi vidékünkről készült dokumentumfilm ment éppen. A szőke Tisza című sorozat a Tisza magyarországi szakaszát járja végig. A kalandvágyó filmesek több éven keresztül forgattak a klasszikus Tisza-túrák helyszínén, a Tisza vizén. A film megörökíti a tikkasztó nyári napokat és az esőben való evezést. Bemutatja a tiszaparti települések hagyományait, az ott élő embereket, a növényeket, ételeket. A lenti kép a már szabályozott, de még mindig kanyargós Tiszát mutatja madártávlatból. A sorozat több része online is megnézhető. Az 5. részben Mándok közvetlen szomszédságában fekvő tiszaparti településekre látogatott a stáb. Lónya, Tiszamogyorós, Tuzsér, Eperjeske, Zsurk mesés látnivalóit...
Tovább